|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 49 találat | lapozás: 1-30 | 31-49 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bíró László 2014. június 29.Találkozó és búcsúÖt Madaras nevet viselő település találkozóját tartják a hétvégén Csíkmadarason. A kilencedik Madarasok találkozójára Kunmadarasról, Mezőmadarasról, Bácsmadarasról és Backamadarasról több mint kétszázan érkeztek a házigazda Csíkmadarasra. „2006-ban született egy együttműködési megállapodás az öt község között. Ennek alapján minden évben az egyik település vendégül látja a Madarasokat és ez képezi a Madarasok találkozóját. Minden alkalommal megtartjuk a dísztanácsülést, ezen elhangzanak az elmúlt egy évben történtek. Ilyenkor szögezzük le azt is, hogy a következő évben hol fogunk találkozni, és minden évben alá szoktunk írni egy szándéknyilatkozatot, amellyel továbbra is fenntartjuk az elmúlt időszakban keretszerződésekben megfogalmazott pontokat, gondolatokat” – magyarázta Bíró László, Csíkmadaras polgármestere. Míg a pénteki nap főként a sportesemények kerültek előtérbe, szombaton többnyire kulturális programokon vehettek részt a vendégek és a helybéliek. A helyi kulturotthonban a történelmi szimbólumokról hallhattak előadást, majd ezt követően gyermeklakodalmat tartottak. Az esemény külön érdekessége volt, hogy a menyasszony csíkmadarasi, a vőlegény pedig Backamadarasról érkezett. „Ezzel az volt a cél, hogy jobban betekinthessünk egymás szokásaiba, mert hiába, hogy szomszédos megyében lakunk, a népszokásaink különbözőek. Ez így van rendjén, ettől szép. Most a hagyományos felvonulást, amelyet minden településen meg szoktak szervezni, összekapcsoltuk a gyermeklakodalommal” – mondta el Bíró Éva főszervező. A leánykikérésnek Blága Borbála portája adott otthont, a községen végigvonuló vőlegény mögé a vendég községek képviselői násznépként csatlakoztak. A leánykikérés backamadarasi, a búcsúztatás csíkmadarasi szokás szerint történt, majd a „násznép” a központi parkban közös tánccal ünnepelte az ifjú párt. A gyermeklakodalom után a települések bemutatkozó műsorait lehetett megtekinteni. Az estet Vikidál Gyula koncertje és szabadtéri buli zárta, melyhez a zenét a Crisis Band biztosította. A Madarasok találkozója lehetőséget biztosít arra, hogy különböző kapcsolatok szülessenek a községek lakói között – véli a polgármester. Jövőben Kunmadarason tartják a találkozót. Szent Péter és Pál ünnepén, vasárnap a település egyházi ünnepét ülik. Reggel hét órakor a madarasi fúvószenekar ébresztette a falu népét. Fél egytől kezdődik a búcsús szentmise, majd délután hét órakor könyvbemutatót tartanak a helyi kultúrotthonban. Az este nyolc órától kezdődő nótaesten a Csíkmadarasi Népi Zenekar közreműködésével fellép Koós Éva, Buta Árpád, Kádár Zsolt és Petres Tibor nótaénekes. Péter Beáta. Székelyhon.ro 2014. július 3.Nem loboghat a piros-fehér-zöldVégleges ítélet született a csíkmadarasi községháza homlokzatára kitűzött magyar zászló ügyében. A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a polgármester fellebbezését, és helybenhagyta a Hargita Megyei Törvényszék korábbi döntését, miszerint törvénytelen a címeres magyar zászló kitűzése a közintézményre, ezért el kell távolítani. A zászló ügyében Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa kezdeményezett eljárást. Bíró László, Csíkmadaras polgármestere újabb bírságot kaphat, sőt akár bűnvádi eljárásra is sor kerülhet, amennyiben nem tesz eleget a táblabírósági döntésnek – adta hírül csütörtökön az Agerpres hírügynökség. A polgármesternek tételesen a 2001/1157-es kormányrendelet kettes és hatos alpontjának a megsértését rótták fel, azaz, hogy a közintézmények bejáratához két román címeres zászlót kell kitűzni, illetve hogy más országok lobogóit kizárólag a hazaival együtt és különleges alkalmakkor lehet kitűzni. Súlyos lépésekre készül a kormánybiztos Ha nem intézkednek, a prefektusi hivatal ismét közigazgatási bírságot ró ki, illetve amennyiben az is hatástalannak bizonyul, értesítjük a táblabíróságot jogerős törvényszéki határozat be nem tartása miatt. Ez már bűnvádi eljárást von maga után – nyilatkozta Jean Adrian Andrei kormánybiztos. Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a piros-fehér-zöld lobogót, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Hargita megye kormánybiztosa 2013 februárjában 4000 lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet adott át a polgármesternek. Hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lej kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a prefektus, annak október végén eleget is tett a községvezető, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára. Az akció következményeként további 9000 lejre bírságolták az elöljárót. A nemzet jelképe A Marosvásárhelyi Táblabíróság által elutasított fellebbezésében Bíró László azzal érvelt, hogy a címeres piros-fehéz-zöld a magyar nemzetet jelképező, és nem Magyarország hivatalos lobogója. Egy közösségnek pedig jogában áll magának dönteni az őt jelképező szimbólumról – még akkor is, ha az hasonlít egy másik ország zászlójához. Nem bevonni, hanem még többet kitenni Megkeresésünkre Bíró László úgy nyilatkozott, rengeteg olyan teendője van, amely jóval fontosabb, mint a kormánybiztos folyamatos ellene irányuló ügyködése. „Még nem volt időm átnézni a prefektus felszólítását, de meglátásom szerint ez az egész ügy nem is az én problémám, hanem az övék. Kérdés, hogy miként tudnám megértetni, ez a mi nemzetünk szimbóluma, a mi szívünkhöz nőtt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a zászlót nem eltávolítani kell, hanem még többet kihelyezni. „Esetleg átmenetileg bevonni, vagy félig leereszteni, hogy úgy fejezzük ki gyászunkat az itteni magyar közösség ellen elkövetett tettekért” – vetette fel a további lehetőségeket. „Figyelemelterelés a valós problémákról” „Ha mégis én tévedtem, akkor elnézést fogok kérni, hogy a magyar zászlóval csúfítottam az intézményét és idegesítettem az embereket” – fűzte hozzá a polgármester. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy múlt hét végén tartották a községben a Madarasok találkozóját, magyarországi küldöttségeket fogadva. „Mit kellett volna tennem? Tiszteletükre teletűzdeljem a falut román zászlókkal?” – tette fel a kérdést. Végezetül úgy vélekedett, hogy „a számtalan súlyos gond közepette – mint a gazdasági helyzet vagy az elvándorlás – ez az egész nem más, mint a központi hatalom figyelemelterelése”. A polgármester a prefektusi értesítés tüzetes átvizsgálása után még visszatér az ügyre. Székelyhon.ro 2014. augusztus 26.Hívő hazafiságAmióta az erdélyi médiában a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapott a marosvásárhelyi Unirea líceum visszaszolgáltatásának ügye és ennek kapcsán a katolikus egyház iskolaalapító szándéka, az ezt követő polémiában rosszmájú és a valóságtól elrugaszkodott vélemények és vádak törtek felszínre újfent. A szokásos gumicsontok – ti. hogy a katolikus egyház nem magyar, világpolgárokat nevel, a Vatikánból irányítják, elárulta a csángókat, nem tesz semmit nemzeti összetartozásunkért és megmaradásunkért, feladva a küzdelmet mintegy elárulja nemzeti közösségünket… stb. – mellett újabbakkal is előálltak a szolgálatos fröcskölődők. Azt állítják, hogy az egész Szent István-i mű magyarellenes volt, István királyunk kiirtotta az ősmagyar kultúrát, és ezzel nemzetünk vesztét okozta. Vajk kultuszát pedig – mondják – a Habsburgok kezdték „terjeszteni”, hogy hatalmukat megalapozzák… Ezek már annyira igazságtalan és minden realitást nélkülöző vádak, hogy azóta is azon töprengek: hogy lehet valakiknek kétezer év egyetemes, ezer év magyar kereszténység után ilyen sötétség a lelkükben. Próbálom a fájdalom és az elkeseredettség, a butaság és a rosszindulatú csőlátás miatt elvakult „érvek” okait keresni, vizsgálni, elemezgetni, de tulajdonképpen belőlem is kérdések törnek fel. Nem történelmietlen kérdések ezek, hanem önazonosságunkat firtató, mindannyiunktól becsületes, őszinte választ váró kérdések. Ilyenek pl., hogy: mi köze a nemzetnek az egyházhoz? Mi a fontosabb, a hazaszeretet vagy a hit? Melyik melyikre épül? Hogyan élhető meg a hívő hazafiság? Hogyan lehet összeegyeztetni saját nemzetem és más nemzetek szeretetét? Ebben a széthulló, minden szellemi alapot megkérdőjelező szabadelvű világban a globális agymosásra vagy a kisebbségi sorsra csak szélsőségekkel lehet reagálni? Itt Erdélyben mindig gond, hogy melyik egyházak „magyarabbak”: a protestánsok vagy a katolikus, ill., hogy a katolicitás s az ortodoxia teológiai közelsége nincs-e hátrányára a nemzeti identitás megőrzésének… Egyáltalán jogos, szabad ezt a kérdést így feltenni? Hogyan lehet szórványban, elnyomásban úgy megélni a hitet, hogy nemzeti identitásunk ne sérüljön? Biztos, hogy sok sebből vérzünk. Látjuk, tapasztaljuk, hogy Európa elöregszik, kereszténysége is kifáradt, a gyorsuló világ húz el mellettünk, miközben hagyományaink, templomaink, életterünk kiürülőben. Eközben az anyaország kereszténysége, de a többi európai keresztény ország hívő népe is identitásválságban szenved, felhígult, átalakult. Erdélyi viszonylatban meg keresztre szegez minket a beolvadás veszélye, a kivándorlás, a munkahelyek hiánya, a fiatalok jövőkép nélkül elbátortalanodnak; s mintha a keresztény egyházaknak sem lenne mondanivalójuk, vagy inkább a jelenlétük, a kovász szerepük erőtlen. A politikai vonatkozásokról most nem is ejtek szót. Azzal már tele van a hócipőnk. Sajnos. Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy egymás ellen acsarkodjunk, s amit az elmúlt évtizedek csendes megújulása, ökumenikus próbálkozásai is elindítottak, lélektől lélekig, abba most ilyen durva hitetlenséggel beletaposunk. Eltűnődöm, mi lenne nemzetünkből nyelvemlékeink, költészetünk, irodalmunk, a gregorián zenekultúra, a csodálatos építészeti és kulturális remekművek nélkül? XVI. Benedek pápa nem hiába kérdezte: „Mi maradna Európából, ha elvennék belőle azt, amit a kereszténység hozott létre…” Menjünk tovább: mi maradna a Kárpát-medencéből, Erdélyből, városainkból és falvainkból, templomaink, egyházi, kulturális értékeink nélkül? Ha az egyház nem lett volna a nemzet mentsvára háborúk, elnyomások idején, ha nem lett volna kovásza a társadalmi fejlődésnek, túléltük volna-e eddig is? Mi tartotta a lelket Hunyadi Jánosban, Kaszap Istvánban vagy épp Márton Áronban, hogy nem adta be a derekát az erősebb nyomása ellenére? Ha Márton Áron a kompromisszum jegyében beköltözött volna Bukarestbe, akkor most nem magyarul írogatnánk s beszélnénk. Nem nemzetmegőrzés, amikor írni-olvasni, értelmiséget kiképezni csak a szerzetesek voltak képesek, akiknél királyok és hadvezérek nevelkedtek? És sorolhatnánk hosszasan a nemzetmegőrzés gesztusait a jelenkorban is: Böjte Csaba egész mozgalma nemzetmegőrzés. Mert nem a saját hobbija a gyermeknevelés és mentés, hanem egyszerre evangéliumhirdetés és nemzetépítés. Egyház szavunk azt súgja, hogy éljünk benne: egy házban valamennyien, egy szívvel, egy lélekkel, egy kenyéren. Mint egy család. Az őskeresztények módján. Módján, mert ugyanúgy már nem tehetjük. Különböző képességeink vannak: Pál Feri előadásaira ezren járnak, Bíró Lászlóéra csak több százan, mert neki nincs akkora terme, mindegyiknél tömegek gyónnak, kérnek lelki vezetési tanácsot. Bírónak ’Szerelmes Hittanja’ is van olyanoknak, akik még nem jegyezték el egymást, még csak „gondolkodnak”. Barsi Balázs húsvét előtti konferenciabeszédeit zsúfolt templomokban tartja, ált. Bp.-en, sümegi lelkigyakorlataira csak hosszú előjegyzés után lehet eljutni. Hofher József SJ gyalogos-kirándulós lelkigyakorlatai is roppant népszerűek. Ha már lelkigyakorlat: a Manréza egész évben telt házas. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az egész országot behálózza, és igényes rendezvényeket szervez. A helyi csoportok persze megülik tagjaik névnapjait. A cserkészek is ugyanezt teszik, és őket kizárólag világiak vezetik. Sokfelé van újra búcsú: lelki épüléssel, gulyással és kirakodóvásárral. Számos egyházközségben van kórus, táncház, újság, családcsoport, babatorna, általában valamelyik pedagógus kismama csinálja. Ádventi koszorú: karácsonyi vásár, csak saját készítményeket lehet kitenni. Pásztorjáték: ovisok, fölnőttek. Sok helyen van egyházközségi csapatok kispályás focibajnoksága. Hosszasan lehetne idézni – akkor is, ha ennek egyesek számára nincs „hírértéke” –, a sokféle faluünnepet, kopjafa- meg keresztállítást, tárgyi örökségeink megérzéséért vívott küzdelmüket, sokszor egészségük árán is (emléktáblák, templomépítések, családok megsegélyezése, szegény diákok taníttatása, alapítványok működtetése stb.). Említhetnénk a sokféle tábort (tánc-, önismeret, bibliás, családos, lelkigyakorlatos), lelkiségi mozgalmakat, ahol nemzeti és emberi öntudatra, érettségre nevelik egyházaink az ifjúságot és a felnőtteket egyaránt. És a szüleink idejében alakult legény- és leányegyletekről, a Kalot- és Kalász-mozgalmakról még nem is beszéltünk… Ez a fölsorolás talán kimerítő volt, de mégsem az: még rengeteg lelemény színesíti egyházaink életét. Akár lebontva felekezetekre, gyülekezetekre is. Egy részük a paptól függ, más részük a hívektől. Hasonlít Isten országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keres – mondja Jézus. Tehát a kereskedő hasonlít Isten országához, a gyöngyök pedig mi vagyunk! Azok vagyunk, tényleg? Egyszerre fontos a test és a lélek: magyarságunk és hívőségünk. A keresztény hit nemesíti meg a vért, és nem fordítva. A nyers erőt, büszkeséget helyes irányba, a jó felé kell terelni. Már édes anyanyelvünk is jelzi, hogy identitásunk szellemi alapokkal bír. Ha nem hatja át nemzeti létünket a keresztény szeretet, most is csak vadak, pogányok vagyunk, akik a másikban ellenséget, veszélyforrást látnak. Urunk Jézus nem ezt akarja. Meg kell nézni, ő hogy élte meg zsidóságát, népéhez tartozását. Mikor vált eggyé vele, mikor tudott felülemelkedni belőle anélkül, hogy megtagadta volna. Szánalmas, amikor magyarságunkat és egyházunkat, hívő magyar voltunkat kijátsszuk egymás ellen. Ebből mindkettő vesztesen kerül ki. Az alapkérdés tehát az, hogy milyen szellemi kisugárzásra vagyunk képesek. A haza adottság, a hit kegyelem. Hitemmel ismerem fel adottságaimat, s felelős vagyok, hogyan, mire használom azokat. Őrizni és művelni a földet, ez egyszerre lelki, szellemi feladat. Számba venni a kincseket, fényesíteni, gyarapítani és továbbadni az értékeket, tenni a jót, szeretni a másik embert. Ezt csak hittel lehetséges. Az egyház sem a „levegőben lóg”, mint ahogyan a haza sem csak a „magasban van”, hanem a konkrét nemzet lelkébe ágyazódik bele. Azt termékenyíti meg. Ezt ismerte fel Szent István, ezért látta meg fennmaradásunk garanciáját a nyugati rítusú kereszténységben, habár a másikat is ismerte. Bölcs döntése az évszázadok folyamán nem csak politikailag igazolódott be. Nemzet ott van, ahol (lelki) közösség van. Közösség ott, ahol azt valami anyagin, földin túli idea, eszmény, tapasztalat összetartja, egybefogja. Ezt teszi a kereszténység. Megnemesíti és célt ad a természetes adottságnak, hogy magyarnak, székelynek születtünk. Beoltja szeretettel, hittel, bizalommal, szárnyakat ad neki. Mint minden nemzetnek. Isten virágoskertjében egy gyönyörű, illatos virág vagyunk, páratlan tulajdonsággal, egyedi feladattal, akárcsak a többi nemzetek virágai. Ezt a célt kell észrevennünk, felismernünk, megélnünk még ellenszélben, kisebbségben, nem mindig kedvező politikai széljárásban is. Egyéni és döntési szabadságunk sose kerülhet szembe közös felelősségünkkel, amelyet hazánk, nemzeti hovatartozásunk iránt viselünk. Kincseinket közösbe téve mutathatjuk meg az egység, az összetartozás erejét. Nem valakik ellen, hanem valamilyen cél, az üdvösség érdekében. Az első keresztények sem tagadták meg soha nemzeti hovatartozásukat, sőt erősítették a nemzet egységét, sajátosságát. Később, a missziók idején, a „pogány” európaiak a legerősebb földrész nemzetállamai lettek, ugyancsak a keresztény lelkiségnek köszönhetően. Tehát a kérdés inkább az, ki, mi akarja az elkereszténytelenedést bennünk? Hisz az akarja lerombolni nemzeti hovatartozásunkat is. Nos, ez ellen kell közös erővel küzdenünk. A bennünk vagy másokban lévő gonoszság képes szabadsággal, lazasággal, kötelék és kötöttség nélküliséggel álcázni ártó szándékát, miközben azt harsogja: nem kell Isten, nem kell egyház, nem kell törvény, nem kell lelkiismeret. Hisz életünk egy nagy buli, élvezzük hát!… A pénz, a politika vagy a hatalom minden problémát megold. Szent István idejében is ez a közbeszéd járta, ezt a társadalmi vákuumot kellett kitölteni. Az Unirea líceumban létesülő katolikus gimnázium névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlóbontása idején még egységben volt a HIT és a HAZA, a NEMZET és az EGYHÁZ. A zászlóra is felíratott latinul: „PRO PATRIA ET LIBERTATE CUM DEO”. Ezt a CUM DEO-t igyekszenek ma letörölni és elfeledtetni azok, akik úgy tartják, hogy a vallás magánügy, és hit nélkül is elboldogul, aki hazát keres. Holott a haza fogalmában benne van a ragaszkodás kollektív élménye. „Sokan vallják, hogy egy közösség szinte vallásos megnyilvánulása a hazaszeretet és a testvériség. A himnikus felszólítás: »Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar« azt a szent követelményt állítja elénk, amit a keresztyén hit így fogalmaz: »Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Az Úréi vagyunk.« Ez a hit már gyermekkorban kezd kibontakozni, megfelelő nevelés által életértelmezéssé, később világnézetté bővülni. Az egyház az a hely, ahol istenismeretünk és emberszeretetünk úgy összekapcsolódik, hogy fel sem merül az elválaszthatóság. A nemzet pedig „nyelvében él”. Az édes anyanyelv közössége alkalmat kínál arra, hogy a kollektív nemzettudatot kortársainkkal együtt éljük meg úgy is, mint hazaszerető polgárok és egyháztagok. Akinek nincs ilyen részesedése, az idegen marad, sajnálatra méltó, és csak krisztusi szeretettel hozható közelebb. Ezért hirdetjük az Úr Jézus hívogató szeretetét, hogy legyen része az elidegenülteknek is az Ő váltsághalálának áldásaiban” – mondja dr. Horváth Barna nyugalmazott miskolci teológiai tanár. Mintegy summázva a hívő hazafiság lényegét. Mert jó hazafi csak jó keresztény lehet. Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, plébános Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 13.Zászlóügyben vizsgálódtak CsíkmadarasonKihelyezett tárgyalást tartott pénteken a Hargita Megyei Törvényszék C10CAF számú bírói testülete abban az ügyben, amelyben Hargita megye prefektusa a zászlóügyben hozott végleges táblabírósági döntés be nem tartásáért jelentette fel Bíró László polgármestert még idén májusban – tájékoztat közleményben Csíkmadaras Község Polgármesteri Hivatala A törvényszék, a prefektúra, a törvényszék melletti ügyészség összesen hattagú küldöttsége érkezett péntek délelőtt a csíkmadarasi községházára. Helyszínelésük tárgya a május 27-én iktatott prefektusi feljelentés, melynek révén azt kifogásolta Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, hogy Bíró László polgármester nem hajtotta végre a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon, 2014. június 17-én meghozott döntését, miszerint el kell távolítani a községháza homlokzatáról Magyarország zászlaját – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban. Az alig félórás látogatás során a küldöttség helyszínelést is végzett, azaz lefényképezték a községháza homlokzatát, rajta a magyar nemzet lobogójával (nem Magyarország hivatalos zászlójával), majd jegyzőkönyvbe foglalták a tapasztaltakat. A bírói testület elnöke közölte, az első tárgyalás ebben a perben 2016. január 20-án lesz – tájékoztat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala. Bíró László polgármester közölte, hogy inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja. „2006-ban, amikor kitűztem Magyarország zászlóját, azt gondoltam, az úgy korrekt és úgy helyes. Ez nem is zavart senkit 2012-ig” – fogalmazott a helyzettel kapcsolatban Bíró László polgármester. Kiemelte, ez a helyzet a 22-es csapdája számára. Hiszen ha fenyítésre beveszi a magyar nemzeti lobogót, az gyengeségének és gyávaságának lenne tanúbizonysága. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester-társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben, persze tisztelet a kivételnek” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a tárgyalás során be fogja bizonyítani, hogy a községháza homlokzatán nem Magyarország zászlója van kitűzve, hanem a magyar nemzet lobogója, így a prefektusi feljelentés tárgyát vesztette. Bíró Lászlót egyébként több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester egyszer le is vette a zászlót de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után” újra kitűzte. Székelyhon.ro 2015. november 14.A magyar zászlót nem veszik le (Hatósági ellenőrzés Csíkmadarason)Helyszíni szemle során vették szemügyre tegnap délelőtt a Hargita megyei prefektus, az ügyészség és a törvényszék képviselői a Csíkmadaras polgármesteri hivatalára kitűzött magyar zászlót. A polgármester továbbra sem hajlandó azt eltávolítani. A küldöttség annak a pernek a keretében tartott helyszíni szemlét, amelyet májusban indított Jean-Adrian Andrei prefektus Bíró László polgármester ellen a zászló eltávolítására vonatkozó korábbi jogerős bírósági ítélet végrehajtásának megtagadása miatt. A hatóságok képviselői fényképeket készítettek, és jegyzőkönyvbe vették, hogy az épületen továbbra is ott leng a magyar zászló. A per egyelőre alapfokon zajlik. Bíró László közölte, hogy inkább lemond polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben” – idézte a közlemény a községvezetőt. A községvezető elmondta, hogy 2006-ban tűzte ki a hivatalra a magyarság zászlaját, és 2012-ig ez senkit nem zavart. Az elöljárót több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. A polgármester egyszer le is vette a zászlót, majd mosás és vasalás után újra kitűzte. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. március 31.Súlyos büntetés a címeres magyar lobogó kitűzéséértA marosvásárhelyi ítélőtábla jelentős, több tízezer lejt is elérő pénzösszeg kifizetésére kötelezte Bíró László csíkmadarasi polgármestert, mivel az elöljáró nem hajtotta végre időben a 2014-ben hozott, a községházára kitűzött, címeres magyar zászló eltávolítását elrendelő jogerős ítéletet. A jogerős ítélet szerint a polgármesternek az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie a 2014. július 19. és 2015. május 28. közötti időszak minden egyes napjára a késedelem miatt. A bírság pontos összege még nem ismert, de a 2014-es országos bruttó minimálbért figyelembe véve ez napi 170 lejt jelent. Miután a Hargita megyei törvényszék a prefektus kezdeményezésére 2014 februárjában törvénytelennek ítélte a zászló kitűzését, és kötelezte a polgármestert a hivatal homlokzatára kitűzött, címeres piros-fehér-zöld lobogó eltávolítására, az ítélőtábla 2014 júliusában hozott ezzel kapcsolatban jogerős ítéletet. Mivel a zászló a helyén maradt, a Hargita megyei prefektúra 2015 májusában a Hargita megyei törvényszékre nyújtott be keresetet a jogerős ítélet végrehajtása érdekében – erről született most jogerős döntés. Korábban, még 2013-ban a prefektus kétszer is megbírságolta Bíró Lászlót a lobogó kitűzése miatt, egyszer 2500, másik esetben 9000 lejre – mindkét esetben Dan Tanasă volt a feljelentő, aki már 2011-ben kifogásolta, hogy a lobogó a községháza homlokzatán leng. Bíró László polgármester tavaly novemberben közölte, inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a 2008-ban kitűzött zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja. Ezt a mostani bírósági eljárás során is igyekezett bizonyítani, akárcsak a 2014-ben a marosvásárhelyi táblabíróság által elutasított fellebbezésében, amikor azzal érvelt, hogy a címeres piros-fehér-zöld zászló a magyar nemzet jelképe, és nem Magyarország hivatalos lobogója. A polgármester korábban egyszer le is vette a zászlót, de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után" újra kitűzte. Bíró most tőlünk értesült a jogerős ítéletről, és azt mondta, gondolkodnia kell azon, milyen lépéseket tesz a továbbiakban. Amint arról beszámoltunk, bírságot kell fizetnie Péter Ferencnek, Szováta polgármesterének is minden egyes napra, amíg nem távolítja el a székely zászlót a polgármesteri hivatal épületéről. Ez egyébként az elöljáró szerint még decemberben megtörtént. Kovács Attila. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 2.Egy kötetben a Kercsó Attila Irodalmi Kör tagjainak alkotásaiA gyergyószentmiklósi Kercsó Attila Irodalmi Kör antológiáját, a Találkozások IV. című kötetet pénteken délután a városi könyvtárban népes közönség előtt mutatták be. Bajna György újságíró, a kör tagja köszöntötte alkotótársait, társait illetve a magyar irodalom, a gyergyói tollforgatók iránt érdeklődőket. A több mint félszáz éves kör elhunyt tagjaira egy perces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők. Az 54 évet megért irodalmi kört befogadó városi könyvtár megbízott vezetője ismertette röviden a több mint félévszázad alatt a kör életében tisztséget viselő gyergyói alkotókat illetve a megjelent antológiákat. „Bízom benne hogy a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár még sokáig vendégül láthatja a Kercsó Attila Irodalmi Kört” – biztosította a további együttműködésről, a frissen megbízott, igazgatói teendőket ellátó Poráczki Judit. „Az irodalmi kör tevékenységét figyelő nagyon is tisztában van azzal, hogy bizony akadozik a kör szekere. Főleg az utóbbi években, a Találkozások harmadik kötetének megjelenése után alig-alig mozdult előre. Ezért e kötettel serkenteni próbáljuk a szunnyadó igyekezetet. (…) Vegyék hát e a kötetet úgy, mint egy haldokló számára kapaszkodást segítő szalmaszálat. Nem tudjuk, hogy lesz-e 55 éves évforduló-ünneplés, ahogy azt sem, hogy ki lehetne az a bátor és tettre kész, aki fiatalos lendülettel olyan sikeressé tenné a kört, mint amilyen főleg a hetvenes években volt. Örömmel közlöm, hogy többen jelezték, köztük fiatalok is, szívesen vennének részt a köri tevékenységekben. Rajtunk, öreg zsoldosokon – itt elsősorban Bíró Lászlóra, Burján Emilre és magamra utalok – nem fog múlni a segítőkészség hiánya. De tény, fiatalítani kell, főleg azért, mert van akivel! Hogy milyen elképzelések alapján működik majd a kör, valóban nem a mi dolgunk eldönteni. Szabad a pálya!” – mondta Bajna György a kötet bemutatóján utalva arra is, hogy jövőben illő lenne egy minden gyergyói, illetve itt is élt alkotó munkáiból válogatni egy terjedelmesebb kötetet. Hozzátette: „Több olyan tollforgató is van köztük, akit magasabb irodalmi szinten is nyilván tartanak. Félszáz körüli lenne az alkotók száma, ami jogos büszkeséggel tölthetne el minden gyergyóit”. A kötet bemutatóján mintegy ízelítőül a jelenlévő tagok olvastak fel alkotásaikból. A Találkozások IV. kötetében Albert-Lőrincz Márton, András Szabolcs, Bajna György, Balázs Gáspár Emil, Bíró József, Bíró László, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Czirják Edit, Csata Ambrus, Csata Ernő, Csergő Lajos, Csuszner Ferenc, Farkas Szabolcs, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Kamenitzky Antal, Kercsó Attila, id. Nyisztor Miklós, Panigay Róbert, Rafi Lajos, T. Szabó Edit, Ambus Lajos, Füzesi Magda és László Péter-Sándor alkotásai olvashatók. A bemutatót a Szent Miklós Kamarazenekar játéka tette ünnepélyesebbé. A Kercsó Attila Irodalmi Kör legközelebbi ülésén, április 12-én Csergő Lajos második verseskötetének bemutatóját tervezi, továbbá májusban Csata Ambrus legújabb regényét a Csillaghullást mutatják be, ahol tervezik vendégül látni dr. Garda Dezső történészt is. Baricz Tamás Imola | Székelyhon.ro 2016. április 3.Felcsíki kórustalálkozó hétszáznál több részvevővelTöbb mint hétszáz kórustag vett részt a szombati, huszonkettedik alkalommal megszervezett felcsíki egyházi kórustalálkozón Csíkszentdomokoson. A részt vevő húsz kórus negyven egyházi kórúsművet mutatott be az összegyűlteknek. A zsúfolásig megtelt templomban közös szentmisével kezdődött a találkozó, ezt követően a jelen lévő húsz kórus sorra adta elő a két-két egyházi kórusművet. Felcsendült többek között Liszt Ferenc, Mozart és Bach egy-egy műve is. A kórustalálkozón énekelt Rákos–Göröcsfalva–Vacsárcsi egyházi kórusa Bíró Attila vezetésével, Csíkszereda kórusa Bakos Mihály Károly, Csíkszentmiklós kórusa Bors-Timár László, Hidegség kórusa Prezsmer Balázs Attila, a gyimesbükki kórus pedig Koncsag László irányításával. A taplocai kórust Péterfi András, a csíkszépvízit Incze Sándor, a csíkmadarasit Bálint Zsolt, a csíksomlyói kegytemplom kórusát Bíró János vezényelte. A gyimesközéplokiakat Balla László, a csíkszenttamásiakat Gábor Csaba, a csíkkarcfalviakat Bálint Zoltán, a csíkszentmihályi és ajnádi kórust Kercsó Zoltán vezette. A dánfalvi kórust Bálint István, a madéfalvit Bíró László, a balánbányait Sebestyén Mónika Éva, a delneit és csíkpálfalvit Antal Ildikó, a gyimesfelsőlokit Póra Attila, a csíkcsicsóit Gombos Csaba, a házigazda Csíkszentdomokos kórusát pedig Fórika Attila kántor, a rendezvény főszervezője vezette. „Jubileum számunkra a huszonkettedik felcsíki kórustalálkozó. Bár a jubileum szó kerek évfordulót takar, ennek ellenére, mivel 1995-ben Csíkszentdomokoson kezdődött az első kórustalálkozó, mi jubileumnak tartjuk” – fogalmazott a főszervező kántor. Megjegyezte, nagy lelkesedéssel és odaadással készültek a rendezvényre, ebben a község lakossága is nagy segítséget nyújtott. A rendezvény következő állomása Csíkszenttamás lesz – fűzte hozzá Fórika. Molnár Rajmond Székelyhon.ro 2016. április 25.Közel ezer zarándok utazik majd a Boldogasszony zarándokvonattalAz idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal – mondták el hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői. Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a 16 vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna egy 17. kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségében. Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget. A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. „Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul" – jelentette ki Budai László. Az utazás második napján a zarándokok Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz látogatnak, harmadnap a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. E szentmise keretében bérmálnak a gyergyószentmiklósi fiatalok. A Boldogasszony vonat utasait Bíró László tábori püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Görbe László piarista szerzetes és Timár Asztrik ferences szerzetes kíséri a zarándokútra, és Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik hozzájuk. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. MTI Erdély.ma 2016. május 10.Fogadjuk minél többen a zarándokvonatot!Csütörtökön, május 12-én 14:48 órakor érkezik Kolozsvárra közel ezer utasával a csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony Zarándokvonat. A résztvevők Magyarország és a Kárpát-medence minden részéből érkeznek e rendhagyó vonatos zarándokútra. Lelkivezetők Bíró László római katolikus tábori püspök, Görbe László piarista paptanár, Burbela Gergely verbita és Tímár Sándor Asztrik ferences szerzetesek. Szeretettel hívjuk és várjuk Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tisztelőit a kincses városból és környékéről a kolozsvári vasútállomásra, hogy a kihangosítással rendelkező vonat zarándokaival együtt fohászkodjunk nemzetünk lelki megújulásáért. A rövid ünnepség során Kovács Sándor római katolikus főesperes és Mile Lajos kolozsvári főkonzul köszönti a zarándokokat, amit a kolozsváriak műsora követ. A zarándokvonat Bíró László püspök áldása után indul tovább. A zarándokok az idén is felkeresik Gyergyószentmiklóst és a páratlan szépségű Gyimes-völgyét, Gyimesbükköt is. Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 13.Pihenőt tartott Kolozsváron a Boldogasszony-vonatÖtödik alkalommal haladt át csütörtök délután a kincses város vasútállomásán az egész Erdélyi-medencéből a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó zarándokokat szállító Boldogasszony-vonat. A huszonöt perces pihenő alatt a több mint ezer, zömében anyaországi magyart a hagyománynak megfelelően néhány száz kolozsvári nemzettárs köszöntötte. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a keresztény és a nemzeti összetartozásra hívta fel a figyelmet, amelyet az erdélyi konokság és hit csak még jobban elmélyít. A zarándokok nevében Görbe László piarista paptanár szólt, majd Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, illetve a vendégek részéről Bíró László tábori püspök mondott áldást. A testvéri hangulatot a Fürgölő népi együttes műsora tette meghittebbé, majd amikor a vonat tovagördült, több idős kolozsvári magyarnak nedves lett a szeme… (Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 17.Betölteni a nekünk adott életteret ( Csíksomlyói pünkösdi búcsú)Ferenc pápa az általa meghirdetett irgalmasság szentévében szorgalmazta, hogy minden egyházmegyében nyissák meg az irgalmasság kapuit, jelezve, hogy nincs fal, amely elválaszt Isten irgalmasságának a megtapasztalásától. Ez a nyitott szent kapu fogadta a kegyhelyen is a több százezer zarándokot, akik Székelyföldről, csángó vidékről, az anyaországból és a világ legtávolabbi részeiről érkeztek. Sok helyről jöttek gyalogos csoportok, akik vállalták a zarándoklat nehézségeit és örömeit, hogy teljes búcsúban részesüljenek. A búcsút élőben közvetítette a Duna Televízió és az erdélyi Mária Rádió, a liturgiát a kegytemplom kórusa tette áhítatosabbá. Bátorság az élet elfogadásához A zarándokokat az idén tízéves erdélyi Mária Rádió munkatársai és önkéntesei fogadták a tágas kegyhely előtti téren, lehetőséget adva a rövid bemutatkozásra: ki, honnan, hányadszor és milyen gondolatokkal jött. Délelőtt elindult a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium diákjai által vitt kordon az egyházi méltóságokkal. Őket a világi méltóságok követték, közöttük Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczeg Anita, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Eperjes Károly színművész. Mire felértek a szentmise helyszínére, az embersereg teljesen betöltötte a Kis- és Nagysomlyó közötti helyet. Az erdélyi ferencesek nevében Orbán Szabolcs, a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, a rendalapítóhoz hasonlóan minden ferences legnagyobb ajándéka és egyben küldetése is, hogy a mennyországba, Isten közelébe segítse embertársait. Legalább egy lépéssel közelebb. Ismertette, hogy a magyarországi Pilisszántón a csíksomlyóival egy időben tartanak szentmisét. Jakubinyi György érsek felszólalásában emlékeztetett, hogy a hagyomány szerint 449 éve gyülekeznek pünkösd szombatján Csíksomlyón annak emlékére, hogy a tolvajos-tetői csatában legyőzték János Zsigmond csapatait, és megmaradtak őseink hitében. A mai ember feladata sem lehet más, mint hogy megerősödve hitében továbbadja a megtapasztalt szeretetet ott, ahol él. Majd átadta a szót a főcelebráló Bíró László püspöknek, a Magyar Katolikus Családegyesület elnökének, aki a magyarországi zarándokvonattal érkezett. „Ha valahol várnak, ott otthon vagyunk. Erdélyországban megtapasztaltuk, hogy itthon vagyunk, vár a Szűzanya” – mondta a püspök, aki megköszönte a székelyeknek a szeretetteljes fogadtatást. Kívánta, hogy újuljanak meg a családok: a házaspároknak legyen idejük egymásra, merítsenek bátorságot az élet elfogadásához. Összekapaszkodva imádkozni A búcsús szentmisén a keresztény tanítást, Isten igéjét a korábban Sepsiszentgyörgyön is szolgálatot teljesítő Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei-csíkpálfalvi plébános közvetítette. Prédikációjában a jó Isten gondviselő jóságáról elmélkedett, akinek irgalmassága megnyilvánul a teremtésben, a megváltásban és a megszentelés művében is. A teremtés művének legbeszédesebb bizonyítéka a gyönyörű csíki táj. Az ember is puszta létével a teremtő Istennek a jóságát, irgalmasságát hirdeti. A mózesi áldást magyarázva az ünnepi szónok kifejtette: „Azt jelenti, hogy akarom, hogy élj, és akarom, hogy még jobban élj. Isten megáldotta a teremtésben az egész világmindenséget, benne az élővilágot, és természetesen benne engem, embert is, és azt mondta, hogy akarom, hogy élj, és akarom, hogy még jobban élj. S az embereken keresztül megáldotta a népeket is. A mi népünket is, és arra is azt mondta, akarom, hogy szülőföldeden élj, és még jobban élj. Ezt az áldást akarjuk magunkkal vinni, hogy betöltsük azt az életteret is, ahol mindennapjainkat éljük: a családi ház életterét, a falu, a város, az ország életterét, mert Isten áldása erre is szól. És ha jó nekünk itt, a somlyói szent hegyen összekapaszkodva imádkozni, akkor ebből erőt kell merítenünk ahhoz, hogy otthon is, családunkkal, házastársunkkal, gyermekünkkel, de falunkkal, egyházközségünkkel, egész népünkkel összekapaszkodva imádkozzunk. Isten áldását kérjük, hogy a nekünk adott életteret betöltsük, hogy ne maradjon beszegezett ház, gyermek nélküli iskola, megfogyatkozott falu és város, és főleg ne maradjon megfogyatkozott ország és szülőföld.” Csintalan László mondanivalója alátámasztására Harsányi Lajos, Wass Albert, Tompa Mihály és Tűz Tamás verseiből idézett, végezetül a székely himnusz szavaival kérte: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk.” Csángó mise: értékesek vagyunk Mivel a csobotfalvi Szent Péter és Pál templom felújításra szorult, hat éve nem tartottak csángó szentmisét benne. Bátor Botond pálos szerzetes különös örömét fejezte ki, hogy pünkösdre, az egyház újjászületésére megnyithatta kapuit a templom, és szentmisét mutathattak be a csángó testvérekért. Náda Botond szerzetes atya, a mise celebránsa prédikációjában az apostolok által is megtapasztaltakra utalt, arra, hogy értékes emberek vagyunk. „S ha ezt tudom, akkor mosolyognom kell: jó, hogy vagyok ezen a világon. Isten akarta, hogy legyek, hogy ott, ahol vagyok, teljesítsem a küldetésemet. Nem úgy vagyunk értékesek, ahogyan ez a világ akarja nekünk mondani, hogy azért vagy értékes, mert sok pénzed, új telefonod, jó beosztásod van, sokan fölnéznek rád, szép az autód, szép a házad. Nem ettől vagy értékes. Azért vagy értékes, mert Isten megteremtett téged, és azt akarja, hogy csángó legyél, és azon a földön csángó emberként éld meg az életedet. Adj gyermekeknek életet, neveld fel őket, szeresd őket, és higgye el az a gyermek, aki a te családodban nő fel, hogy jó, hogy van ezen a világon. Ezért vagy értékes. Drága kincs. Ami nagyon fontos mindannyiatok számára: tudjátok, hogy honnan jöttetek, s hogy most mi a feladatotok. S aki segít bennetek, hogy összekulcsolt kézzel el tudjátok mondani a miatyánkot, aki segít benneteket abban, hogy megértsétek, az a legfontosabb, hogy élet legyen köztetek és bennetek, azokat segítsétek, és azokra nézzetek föl. Értékes emberek vagytok, Krisztushoz tartoztok.” A csíksomlyói búcsú nem ért véget a szombati liturgikus programmal: több imacsoport, magánszemélyek, köztük a csángók is vállalták az éjszakai virrasztást, hogy elnyerjék a kért kegyelmeket, és a kápolnánál várták a hajnalt, hogy a hagyomány szerint megláthassák a Napba öltözött Asszonyt. Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. július 1.Lekerült a községháza homlokzatáról a címeres magyar zászlóNincs már ott a madarasi községháza homlokzatán a címeres piros-fehér-zöld zászló, amely miatt kilencvenezer lejes bírságot kell kifizetnie a polgármesternek. Bíró László szerint a térség vezetői részéről hiányzik a nemzeti szimbólumokért való kiállás. Ahogy korábban ígérte, a júniusi önkormányzati választások és a térség lakói között végzett közvélemény-kutatás eredményének ismeretében döntött a községháza homlokzatára kifüggesztett magyar zászló további sorsáról Csíkmadaras polgármestere. Bíró László községvezető kérdésünkre elmondta, a zászlót már eltávolították. „Egy hatalmas lecke, tanulság volt, rá kellett ébredjek arra, hogy van néhány település, ahol hatványozottan megfogalmazódik a szimbólumainkért való kiállás, de hiányzik az egység, a kiállás. Két polgármesteri mandátumot is vittem a zászló alatt, kemény támadásnak kitéve, bírságokkal illettek, bírósági végzések sokasága kényszerít arra, hogy álláspontot változtassak” – magyarázta a döntést. Hozzátette, a választások eredménye azt igazolja, hogy a madarasiak többsége elfogadja az általa képviselt elvet, és kiállnak azért, hogy tovább érvényesüljön ez az eszme. A zászlóról azt mondta, lehet szó arról, hogy a községháza mellett egy zászlórúdra húzzák fel, de csak akkor, ha erre határozott igény van a lakosság részéről, és többen is kérik, mert úgy látja, az egyéni ambíciónak nincs értelme. A piros-fehér-zöld lobogó most a községháza hátsó felére van kitűzve. Bíró értékeli, hogy többen aggódnak és gondolkodnak azon, hogyan tudja kifizetni a bírságot. Kérdésünkre azt mondta, nem szeretné, ha a bírság kifizetése érdekében valaki gyűjtést szervezne. „Nem így akarom megközelíteni, én viszem a terhet, ha valaki tényleg akar ezért tenni, keressünk más formát” – javasolta. Például egy nonprofit jogvédő szolgálatot támogasson, amely képes egy ilyen helyzetet kezelni, felkarolni, és amikor a legalkalmasabb a pillanat, megmozgatni a térséget. „Nem pénzről van szó, hanem, szolidaritásról, legalább két-három napra vagy egy hétre tűzze ki mindenki a zászlót, és utána mindenki leveszi” – példálózott. Bíró László szerint tovább kell vinni a harcot, de egy kicsit mérsékeltebben. „Egyedül nem tudom ezt megvívni. Továbbra is kiállok az ügy mellett, meg kell találni a módját, hogy megadják a tiszteletet nemzeti szimbólumainknak, hogy együtt tudjunk működni ebben a térségben. Nem törődhetünk bele, hogy megtörnek, és eltávolítják jelképeinket” – fejtette ki. Miután a prefektusi hivatal megbírságolta, a Hargita Megyei Törvényszék, illetve a Marosvásárhelyi Ítélőtábla két jogerős ítéletet is hozott már arra kötelezve az elöljárót, hogy vegye le a községháza homlokzatáról a 2008-ban kitűzött zászlót. Először 2014. júliusában született ilyen döntés, de mivel a lobogó a helyén mAradt, az ítélet végrehajtása érdekében a prefektusi hivatal kezdeményezett újabb bírósági eljárást, ami idén márciusban hasonló eredménnyel végződött, tetézve a pénzbírsággal. Bíró László minden esetben azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a címeres piros-fehér-zöld zászló a magyar nemzetet jelképezi, és nem Magyarország hivatalos lobogója. Kovács Attila Székelyhon.ro 2016. július 1.„Elrejtették” a magyar zászlót CsíkmadarasonLekerült a csíkmadarasi községháza homlokzatáról a címeres piros-fehér-zöld zászló, amely miatt 90 ezer lejes bírságot kell kifizetnie a polgármesternek. A lobogó az épület hátsó részére került. Ahogy korábban ígérte, a júniusi önkormányzati választások és a közvélemény-kutatás eredményének ismeretében döntött a községháza homlokzatára kifüggesztett magyar zászló további sorsáról Csíkmadaras polgármestere. Bíró László elmondta, a zászlót már eltávolították. „Egy hatalmas lecke, tanulság volt, rá kellett ébrednem arra, hogy van néhány település, ahol hatványozottan megfogalmazódik a szimbólumainkért való kiállás, de hiányzik az egység. Az elmúlt nyolc évben többször támadtak, bírságokat kaptam, és bírósági végzések sokasága kényszerít arra, hogy álláspontot változtassak” – magyarázta a döntést a község polgármestere. A zászlóról azt mondta, lehet szó arról, hogy a községháza mellett egy zászlórúdra húzzák fel, de csak akkor, ha erre határozott igény van a lakosság részéről, és többen is kérik, mert úgy látja, az egyéni ambíciónak nincs értelme. A piros-fehér-zöld lobogó most a községháza hátsó felére van kitűzve. Bíró értékeli, hogy többen aggódnak és gondolkodnak azon, hogyan tudja kifizetni a zászló kitűzése miatt kapott bírságot. A jogerős ítélet szerint a polgármesternek az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie a 2014. július 19. és 2015. május 28. közötti időszak minden egyes napjára a késedelem miatt. A bírság pontos összege még nem ismert, de a 2014-es országos bruttó minimálbért figyelembe véve ez napi 170 lejt jelent. Kérdésünkre azt mondta, nem szeretné, ha a bírság kifizetése érdekében valaki gyűjtést szervezne. „Nem pénzről van szó, hanem, szolidaritásról, legalább két-három napra vagy egy hétre tűzze ki mindenki a zászlót, és utána mindenki vegye le” – mondta. Bíró László szerint tovább kell harcolni, de egy kicsit mérsékeltebben. „Egyedül nem tudom ezt megvívni. Továbbra is kiállok az ügy mellett, meg kell találni a módját, hogy megadják a tiszteletet nemzeti szimbólumainknak, hogy együtt tudjunk működni ebben a térségben. Nem törődhetünk bele, hogy megtörnek, és eltávolítják jelképeinket” – fejtette ki. Miután a prefektusi hivatal megbírságolta, a Hargita megyei törvényszék, illetve a Marosvásárhelyi ítélőtábla két jogerős ítéletet is hozott már arra kötelezve az elöljárót, hogy vegye le a községháza homlokzatáról a 2008-ban kitűzött zászlót. Először 2014. júliusában született ilyen döntés, de mivel a lobogó a helyén mAradt, az ítélet végrehajtása érdekében a prefektusi hivatal kezdeményezett újabb bírósági eljárást, ami idén márciusban hasonló eredménnyel végződött, tetézve a már említett pénzbírsággal. Bíró László minden esetben azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a címeres piros-fehér-zöld zászló a magyar nemzetet jelképezi, és nem Magyarország hivatalos lobogója. Kovács Attila Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 28.Ezt a székely kaput megmentették – de még hogy!Százhúsz éve állíttatott, magyar állami támogatásból igényesen felújított székely kaput adtak át vasárnap délelőtt Csíkmadarason. A Hargita megyéért Egyesület a megyei tanáccsal közösen 2015–2016-ban kilenc Hargita megyei székely kapu felújítását végezte és végzi el a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hatmillió forintos támogatásából. A kapuk egyike a csíkmadarasi Juhász Ferenc portája előtt áll. A hagyományos székely falukép egyik fő elemét sikerült megmenteni – hangzott el a vasárnapi átadón. A jelenlegi tulajdonos dédapja, Juhász János Gábor által 1896 májusában állíttatott galambos, faragott díszekkel ékesített, zsindellyel födött székely kaput Antal Tibor helyi faragómester „varázsolta újjá”. Az ünnepi eseményen jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, köszöntőjét Nyirő József soraival kezdte: a székely ház dísze és koronája a székely kapu, amely élővé válik azzal, hogy a székely, amikor kifaragja, a lelkét leheli belé, majd Isten nevét vési rá szelíd, áldozatos betűkkel. „Az eredeti kapu éppen a honfoglalás ezredik évfordulóján, az 1896-os évben állíttatott, ez egy olyan szimbólum, amelyet most megerősítettünk. A székely kapu ugyanúgy, mint a székely zászló, himnusz, népviselet, tájszólás vagy gasztronómia hozzátartozik ehhez a földhöz. Amikor ezeket megerősítjük, akkor azt próbáljuk igazolni a világnak és önmagunknak, hogy büszkék vagyunk identitásunkra, szeretnénk kitartani ezen a vidéken” – szólt a jelenlévőkhöz, hozzátéve, „a magyar kormány részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt az identitást meg tudják erősíteni, és ha ebben a küzdelemben segítségre van szükség, mi a célok mellé állunk”. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke beszédében kiemelte, „ez a kapu biztos lábakon áll, senki, egyetlen intézmény sem tudja elvitatni, lebontatni, bírósági pereket indítani és mindenféle egyéb közigazgatási cirkuszokat elrendelni ellene”. Antal Tibor fafaragómester székely testvéreinek üzenve figyelmeztetett: „Jaj, annak, aki csak azért állít székely kaput, mert a komájának is az van!” Mint mondta, „a székely kapu érték, értéket hordoz, és nem divat”. Juhász Ferenc tulajdonos, Potápi Árpád János államtitkár, Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök és Bíró László polgármester egyezményt írt alá, amelyben a porta székely kapujának birtokosa köszönetét fejezi ki a támogatásért, illetve kötelezi magát, hogy a kaput a madarasi székely közösség építészeti és népművészeti értékeként védi és óvja. Az ünnepség végén Antal Tibor faragómester a felújított kaput egy csokor virággal avatta fel, majd Borboly Csaba egy festett kis ládával ajándékozta meg az államtitkárt. Pinti Attila Székelyhon.ro 2017. április 19.Örömet vittek az idősotthonbaA hét végén helyi gyerekek és felnőttek keresték fel a nyárádszeredai idősotthon lakóit, hogy néhány percre örömet, mosolyt vigyenek életükbe. Néhány felnőtt és gyerek látogatta meg az idősotthont, ahová 27 személy részére vittek édességet, süteményt a húsvéti ünnep alkalmából. A fennjáró bentlakókat az intézmény ebédlőjében, az ágyhoz kötötteket szobáikban látogatták meg, és nemcsak egy kis finomságot nyújtottak át, hanem versekkel köszöntötték őket, illetve a nőket meg is locsolták – mondta el Kémenes László, a látogatás egyik szervezője. Az ötlet, a kezdeményezés a helyi katolikus egyházközségben született, majd más felekezetű helyiekhez is fordultak segítségért a kis ajándékok elkészítésében. A legnagyobb támogatást Bíró Lászlótól és Máriától kapták, de Farkas Piroska, Tóth Anna és Fanaragiu-Kuti Niculai is szívesen melléjük állt, így a helyi lakosság és nem valamely egyház vagy felekezet nevében nyújtották át ajándékaikat. A gesztusnak nagyon örültek az idősek, egy részük el is érzékenyült, jólesett számukra, hogy rájuk is gondoltak. Nagyon jól sikerült kezdeményezés volt – véli Kémenes, aki nem a kezdeményezőket, hanem a kezdeményezés példaértékét emelte ki, hiszen mindig vannak olyan emberek, akikre gondolni kell, akiknek jólesik egy csekély ajándék, egy jó szó. GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 9.Lelkekbe írt életEmlékszobát avattak Disznajón A Felső-Maros menti falu néprajzát, helytörténeti adatait és a Csősz házaspár munkássága idején virágzó visszhangos művelődési életét tükröző dokumentumokkal Csősz Ferenc tanítónak állít emléket felesége, Csősz Irma. A hónapok óta tartó előkészületekben a polgármesteri hivatal és a nőszervezet nyújtott segítséget, hogy a falu népével közös sok évtizedes munkájuk tárgyi nyomai is fennmaradjanak. Az ünnepségre összesereglett elöljárók, nőszervezeti tagok, tanítványok, volt kollégák, jelenlegi pedagógusok, rokonok, ismerősök, falubeli érdeklődők főhajtással adóztak a hajdani népnevelő tanító emlékének a disznajói temetőben. Ezt követően a művelődési otthonban bemutatott gazdag műsorral idézték fel Csősz Ferenc emlékét, aki feleségével együtt énekre, táncra, szereplésre bírta a falu lakóit, elismerésre méltó oktatói, nevelői, az önazonosság megőrzésére irányuló és a színvonalas szórakozást meggyökereztető tevékenységük által. A Nagy Enikő, a marosvécsi iskola aligazgatója által vezetett ünnepségen elhangzott, hogy a Csősz házaspár egyik tagja sem volt helybeli születésű, mégis hamar megnyerték a disznajóiak bizalmát, és „úgy tudtak élni, célokat kitűzni, hagyományt őrizni, kultúrát életben tartani, a megmaradásért minden erejükből munkálkodni, és harcolni is, ha kellett”, ahogy kevesen – hangzott el Vita Melinda, Zsigmond Edit és Dali Enikő visszatekintőjében. A falu történetét levéltárakban kutatták fel, népdalkincsét házról házra járva gyűjtötték össze, a kezükre bízott kis- és nagyobb diákokat az oktatómunka mellett fegyelemre, rendre, kitartásra és a szülőföld, a szülőhely iránti szeretetre, illemre nevelték. 1975-ben érkeztek a faluba, miután első állomáshelyükön, Mezőfelében is belefogtak már a népnevelésbe, amit Iszlón folytattak, ahol iskolát építettek, de tevékenységük a Disznajón töltött évek alatt bontakozott ki a legteljesebben. Tovább éltették a hagyományos Nagy-éneket, úgy adva elő a több mint ötvenszakaszos Móti-lassút, mint sehol máshol Erdélyben. Új viseletet terveztek a disznajóiaknak, ami a szövés, varrás és a jellegzetes helybeli keresztszemes hímzés eredménye. 1982-ben a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ebben a viseletben énekelt a 120 disznajói gyermek, akárcsak Csősz Ferenc karmester, akit másnap a pionírtanácshoz hívattak, és ingyen csináltattak neki pionírparancsnoki egyenruhát, hogy máskor abban vezényeljen. A hőskorszakban műsoraikat csak a megyei pártbizottság engedélyével mutathatták be. A Kodály Zoltán 100. születésnapjára betanult Háry János daljáték, a szigorú feltételek ellenére – a szöveg lefordítása román nyelvre, a huszárok számának egyre való csökkentése – 25 előadást ért meg négy év alatt. A daljátékot a háromszéki Rétyen, Csősz Ferenc szülőfalujában is előadták, ahogy minden május 2-án valamennyi műsorukat, Disznajón pedig minden évben fogadták a rétyiek híres fúvószenekarát. Csősz Ferenc vezetésével „Háry János volt a csúcs”– hangzott el a továbbiakban. Az előadás érdekében az egész falu összefogott, a fűtetlen kultúrotthonban és az iskolában éjfélig folytak a próbák. A kedvenc éneket – Felszántom a császár udvarát – a művelődési házat megtöltő közönség együtt énekelte. Megyei viszonylatban Disznajón szervezték meg először az ötvenévesek találkozóját, amire Csősz Ferenc évről évre ünnepi műsort szervezett. 1980-tól erre az alkalomra tanították be Beethoven IX. szimfóniájából az Örömódát három nyelven, amit ma is ismer a közösség, és a falunappá alakult találkozót az idén augusztusban 37.-szer szervezik meg. Ha valaki azt hinné, hogy ezért az emberpróbáló, lelkes munkáért Csősz Ferenc elismerésben részesült, igencsak téved. 50. születésnapjára az volt a köszönet, hogy kitiltották a kultúrotthonból. A köszöntőműsort a megyei pártbizottság 1989-ben azzal a feltétellel engedélyezte, ha háromnegyed része román nyelven szól. Csősz Ferenc munkáját felesége folytatta, évről évre új színdarabot mutattak be, a dalcsoport rendszeresen részt vett a Gyöngykoszorú találkozókon, felújították és bemutatták a régi fonó játékait, műsort állítottak össze a János-napi köszöntőkből, sikeres volt a Sorozó is. Színvonalas műsorokkal szerepeltek a Kárpát-medence magyarok lakta területein – hangzott el többek között az előadásban. Mindezt a tevékenységet a Csősz-szoba őrzi. A plakátokon az összes zenés és prózai darab szereplőjének neve olvasható. A sikeres előadások sajtóvisszhangja a 40 éve vezetett falukrónikában négy kötetet tesz ki. Gyöngybetűs kézírással be van kötve a később könyvformában megjelent helybeli népdalok gyűjteménye, olvashatók a disznajói diákok néprajzi témájú dolgozatai, fényképalbumok őrzik a termékeny évek fontosabb eseményeit, s megtalálható a Csősz házaspár valamennyi kiadványa, ami nyomtatásban is napvilágot látott. Egy nagyon szép kék „lájbis fersing” őrzi az eredeti Felső-Maros menti népviseletet, keresztszemes és írások kézimunkák pedig a házaspár mindkét tagjának a kevés szabadidőben folytatott tevékenységét, hiszen Csősz Ferenc nagyon szépen tudott kézimunkázni. A sportban is élen járt a legjobb környékbeli A osztályos röplabdacsapatok tagjaként. A falu sok mindennel tartozik a Csősz házaspárnak, ezért örül, hogy a néprajzi múzeum mellett a Csősz-emlékszobát is felavathatják, amely a múltról és Disznajó művelődési életéről szól – hangzott el többek között Ördög Ferenc, Marosvécs polgármesterének az emlékszobát megnyitó beszédében. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő a nőszervezet munkáját értékelve kijelentette, hogy egy közösségben olyan kincsre, amit Csősz Irma, a falu óvó nénije jelent, ügyelni kell. „Aki egy évre lát előre, magot vet, /aki több évre, fát ültet,/ aki több nemzedékre – gyermeket nevel” – idézte az ismert mondást Nagy Ferenc jódtelepi református szórványlelkész, aki tagja volt az első 33 gyermekből álló osztálynak, amelynek kisdiákjai a Csősz Ferenc keze alatt nevelkedtek. A hozzá fűződő emlékeit idézte a gyermekkoriaktól kezdődően egészen a halálos ágyán megszólaltatott hegedűig. Beszélt a ma is benne élő táncokról, dalokról, majd Reményik Sándort idézve hangsúlyozta, hogy az a nemzedék, aki Csősz Ferencnek tanítványa volt, jól tudja, hogy mit köszönhet egykori tanítójuknak. Csősz Ferenccel kapcsolatos családi emlékeket mondott el Nagy Géza, a sógor, Csősz Irma testvére. Felszólalt László (Fülöp) Irén tanítónő, aki a Csősz házaspár előtt bontogatta szárnyait Disznajón. A beszédeket megszakító műsorban többségében olyan helybeli gyermekek léptek fel, akik már a szüleiktől hallották a Csősz Ferenc által tanított énekeket. Megható volt látni, hogy munkássága hogyan él ma is tovább immár a második nemzedékben. Verset mondott, énekelt és hangszeren játszott Zsigmond Andrea, Nagy Sarolta, Bíró Krisztina, Bíró László, Nagy Boglárka, Nagy Franciska, ifj. Nagy Mihály, aki eljutott a kisiskolások szavalóversenyének országos szakaszáig, és fellépett a Zsigmond Tünde tanítónő irányításával működő tánccsoport, megérdemelt sikert aratva. Bár munkássága során Csősz Ferenc az egyre nehezebb körülmények között semmilyen elismerést nem kapott, feleségét az EMKE 1994-ben Vámszer Géza-díjjal ismerte el, és Marosvécs község díszpolgárává avatták. Aki Disznajó régi és mai történetére, egy megszállottan, szívvel-lélekkel dolgozó pedagógus házaspár életének és tevékenységének alapos részleteire kíváncsi, a falumúzeum mellett megtekintheti a Csősz Ferenc-emlékszobát is a helyi óvoda épületében. BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 31.Díszpolgárokat avattak NyárádszeredábanA hét végi városnapok nyitómomentumaként ünnepélyes tanácsülés keretében díszpolgári címeket és kitüntetéseket nyújtott át a városvezetés. A 85 éves dr. Jakab Sámuelt volt diákjai kezdeményezésére tüntette ki az önkormányzat mindazért, amivel munkássága révén meghonosította az egyetemi szellemiséget Nyárádszeredában. Az 1989-es rendszerváltás után halaszthatatlan szükségként jelentkezett a romániai felsőfokú anyanyelvű agrároktatás felélesztése, és az akkori helyzetet mérlegelve Nyárádszeredára esett a választás. Jakab Sámuelnek és társainak köszönhetően siker koronázta a kezdeményezést, és 1993-ban a kisvárosbasn elindulhatott a kertészmérnöki képzés a budapesti Szent István egyetem, később a Corvinus egyetem keretében. Jakab Sámuel az erdélyi oktatás vezetője és dékánja volt 2016-ig, megértően szigorú nevelő és jó irányító. A kertészképzés az első években Szeredának pluszjövedelmet jelentett, hiszen megjelentek a településen az egyetemisták Erdély minden szegletéből. Később a helyiek és környékbeliek is „felébredtek”, beiratkoztak az intézménybe, és sikeresek lettek. Az erdélyi magyarságnak ez a kertészképzés egy lehetőséget jelentett az itthonmaradásra, a megélhetésre. A végzettek csupán 5,2%-a, azaz 461 végzősből 24 hagyta el az országot, a többi itthon maradt, és itt boldogul. De a távozók is megállják a helyüket külföldön, ott is súlya van a Szeredában szerzett diplomának – méltatta Jakab Sámuel érdemeit Tóth Sándor polgármester a díszpolgári cím átnyújtásakor. A másik kitüntetettet Moga Petre tanácsos mutatta be: Jeleru Teofil Győző 1988–1994 között a rend őre volt Szeredában, és azzal szerezte meg a közösség elismerését, hogy háromféle embert ismert, és ennek megfelelően viselkedett velük. 1990-ben, a márciusi események során fellépett az agresszió ellen, hogy Szeredában ne kerülhessen sor gyújtogatásra, mint a szomszédos Jobbágyfalván. Azokban a napokban Dászkel László későbbi polgármesterrel együtt járták a falvakat, hogy megelőzzék a konfliktushelyzeteket. Odaadásáért, komolyságáért, a közösség érdekében végzett munkájáért kapta meg ő is a díszpolgári címet, amelyet könnyekkel küszködve vett át, és csak annyit tudott mondani: „Köszönöm mindenkinek! Itt maradtok a szívemben!” Jakab Sámuel érdeklődésünkre elmondta: Nyárádszereda nagyon sokat köszönhet a kertészoktatásnak, és ő is Nyárádszeredának. Bár soha nem a kitüntetésekért, díjakért dolgozott, nagyon örül az elismerésnek és az évek során itt megismert embereknek. Ugyanakkor a városvezetés kitüntető oklevelet adott át Dászkel László volt polgármesternek és tanácsosi csapatának is, akik 1997 júliusában immár harmadszorra tették ki a főtérre Bocskai István fejedelemnek a református templomban őrzött mellszobrát. Az első, demokratikusan választott önkormányzat „derék had” volt, amelynek – és a helyi református egyháznak is – köszönhetően ismét a talapzatán áll az egyetlen győztes magyar szabadságharc vezérének szobra. Így Dászkel László mellett kitüntetést kapott Csizmadia György, Bíró László, Szabó László, Nagy Jenő, Miklósi Károly, Kicsi Elemér, Magyari Sándor, Bartók József, Molnár Sándor, Trifan Nicolae, Novák Dezső, Asztalos János, valamint néhai Bereczki Viktor és Aszalós Sándor családja. Köszönő szavaiban Dászkel László rámutatott: a szobor visszaállításának kérdése már az előző polgármester, Incze Barna idejében napirendre került, ő és csapata másfél év alatt tudta megszerezni az engedélyeket és felállítani a szobrot. Kérdésünkre Bartók József, aki 1990-től 2016-ig volt helyi tanácsos, bevallotta: nagyon örül az elismerésnek. Nemcsak az volt nehéz, hogy az engedélyeket megszerezzék, a szobrot pedig kihozzák a templomból és a helyére állítsák, hanem a református egyházat is meg kellett győzni, hiszen az jogosan féltette az addig őrzött bronzalkotást. De akkor az önkormányzat úgy érezte, képes nemcsak kitenni, hanem meg is őrizni a szobrot. Ma is mindig megáll a szobor előtt, ha arra jár, és visszaemlékszik azokra a felemelő pillanatokra. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 12.Építkezik a vártemplomi gyülekezetKőből, fából és téglából épít gyülekezeti házat és egy második paplakot a sepsiszentgyörgyi református vártemplomi egyházközség, de a gyülekezet lelkiekben is építkezik azáltal, hogy 2015-ben beiktatott lelkésze az eddiginél jobban szeretné szélesíteni és erősíteni a kapcsolatot a családokkal. Miközben e gyarapodás örömmel tölti el Bucsi Zsolt Tamás lelkipásztort, lapunk megkeresésére szomorúan nyilatkozott arról, hogy a 470 éves templomuk és a hozzá tartozó épületek, a várfal, valamint a ravatalozó teljes felújítására a Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázatukat Gyulafehérváron elutasították. Ahhoz, hogy egyházaink a jövőben is élő egyházakként működjenek, nem elegendő csak a szolgálat, feltétlenül szükséges a kapcsolat a lelkészek és a hívek között, és ez akkor valósul meg, ha minél több olyan esemény van, ahol az egyház tartja a kapcsolatot a hívekkel. Ezek közül a legtökéletesebb – viszont a legtöbb időt igénylő – áldásos munka a családlátogatás – vallja Bucsi tiszteletes. „Ahol az ige szól, ott csoda is van, ezért minden olyan esemény, ahol Isten szól hozzánk, áldásos” – magyarázza. Családlátogatásai házszenteléssel is járnak, amely nem évente ismétlődő, hanem a látogatás alkalmához kötött. A vártemplom lelkésze missziójának tekinti, hogy minden korosztály számára kínáljanak programokat, közösségi eseményeket, ezt ellenben a szolgálat mellett egy lelkész nehezen tudja elvégezni a közel négyezernégyszáz lelkes gyülekezetben – ezzel indokolja a második lelkészi állás létrehozását és egy új paplak építését. Az építkezést idén Szent György-napon kezdték a meglévő parókia kertjében omladozó csűr lebontásával, és már áll az emeletes gyülekezeti ház és az új papi lak, jelenleg a tetőzeten dolgoznak. Mindkét épületet Zakariás Attila tervezte, a kivitelező Bíró László és csapata, a létesítmények megvalósítását a magyar kormány 300 000 euróval támogatta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke közbenjárása révén – közölte Bucsi tiszteletes. Az épületek a meglévő parókiával együtt új arculatot kölcsönöznek a gyümölcsöskertnek, amelybe ezentúl a Borvíz utcából lesz a bejárat székely kapun keresztül, és itt alakítanak ki játszóteret is a gyermekek számára. A Kálvin téri bejárat megszűnik, a jelenlegi kerítés helyére reformációs emlékfalat állítanak, és ennek közvetlen közelébe költöztetik a Kálvin-szobrot. Nemcsak az építkezés miatt nagy a nyüzsgés mostanában a vártemplomi gyülekezetben, az IKE-csoport nemrég tért haza Balatonfenyvesről, a Kárpát-medencei Református Fiatalok Ifjúsági Találkozójáról, újkenyér ünnepén tartották a huszonöt és ötven éve konfirmáltak találkozóját, vakációs bibliahetet is szerveztek, a tevékenységeken naponta közel kétszáz gyermek vett részt, akiknek a nőszövetség önkéntesei készítették az ebédet, és gondolatban már készülnek az őszi gyülekezeti napra, amikor megünneplik a templom 470 éves évfordulóját. Bucsi Zsolt Tamás szép ajándéknak tekintené, ha az alkalomra a gyulafehérvári régiófejlesztési központ újraértékelné 1,5 millió euró értékű pályázatukat és pozitívan bírálná el, amihez képviselőink segítségét is kéri, ha ez nem sikerül, jogi úton szereznek érvényt az indokolatlan visszautasítás megváltoztatásához. Jövőtől két lelkésze lesz a vártemplomi gyülekezetnek, addig is a jelenlegi lelkipásztor és a hívek mellett a harmincöt tagú presbitérium, Kanyó Albert gondnok, Hajdú Loránd kántor, a Tóth Emőke vezette kórus, a nőszövetség és az IKE-csoport együtt alkotják azt a közösséget, amely nemcsak lélekszámában tekinthető szokatlanul nagynak, hanem abbéli igyekezetében is jelentős, ahogyan az utóbbi időben gyarapítja lelki és fizikai életterét. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-30 | 31-49
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
